Melanomamobil

Magyar bőrgyógyász Londonban

Dr. Horváth Béla

Dr. Horváth Béla vagyok, a MelanomaMobil vezető orvosa. 2010 októbere óta élek és praktizálok Londonban.

2005-ben kollégáimmal megalapítottuk a MelanomaMobil-t Budapesten, egy saját fejlesztésű anyajegy, melanoma és bőrrákszűrési technológia felhasználásával. Azóta 8 országos szűrési ponton várjuk a pácienseinket. Az elmúlt 14 évben több mint 85.000 vizsgálatot végeztünk és több száz korai melanomát valamint bőrrákot diagnosztizáltunk, ezzel sok páciensünk életét megmentve.

A hazai bőrgyógyászati sikerekre alapozva döntöttünk úgy, hogy Angliában, Londonban is bevezetjük az anyajegy vizsgálati technológiánkat.

Természetesen az anyajegyvizsgálatokon kívül általános bőrgyógyászattal is foglalkozom (ekcéma, pattanások (acne), rosacea, bőrgomba, és más bőrbetegségek), valamint gyermek bőrgyógyászattal és anyajegy eltávolítással is.

Szépészeti Beavatkozások

Az öregedés tünetei a harmincas évektől mindenkin mutatkoznak. Köszönhetően az életkörülmények és az orvostudomány feljlődésének egyre tovább élünk és dolgozunk. Ráadásul az élet legtöbb területén versenyeznünk kell a fiatalabb generációval. Az igényes külső igenis számít és lényeges szempont, még akkor is, ha ennek jelentősége sokszor nem is tudatosul. Az elmúlt évtizedben a nem-sebészeti szépészeti beavatkozások jelentős fejlődésen mentek keresztül, így napjainkra ezek a beavatkozások biztonságosak, alig járnak mellékhatásokkal és igen szép eredmények érhetők el.

Míg az öregedő, lógó arc egyfajta szomorú, fáradt kinézetet kölcsönöz, addig a fiatalos, eredeti vonások helyreállításával visszanyerheti néhány évvel ezelőtti Önmagát és ezzel együtt önbizalmát is. Célom nem az, hogy mindenki húsz évesnek nézzen ki (ez nem is lenne lehetséges), hanem aktuális korának megfelelően a legjobban.

Az öregedéssel az alábbi változások a legjelentősebbek:
- zsírszövet elvesztése az arcról: a bőr megereszkedése, lógása, ráncok kialakulása.
- izmok tónusának megváltozása: ráncok kialakulása.
- bőr öregedése (belső és külső tényezők): a bőr elvékonyodása, rugalmasság elvesztése, foltok, hegek kialakulása.

Ezek a megfelelő kezelésekkel szépen korrigálhatóak. Az első és legfontosabb a zsírszövet elvesztésének és a bőr megereszkedésének helyreállítása hialuronsavas töltőanyagokkal (Juvederm, Restylne).



Míg az öregedés tünetei a harmincas évektől kezdenek megmutatkozni, addig az ajkak elvékonyodása már jóval korábban megkezdődik. Így az ajkak fiatalos, telt volumenének visszaállítsa is egy fontos szempont.

Az arc felső részének és a szemkörüli ráncok kezelésének legkiválóbb módja az izmok tónusának célzott csökkentése botolinum toxin alkalmazásával.

A bőr öregedésének kezelésére több módszer is rendelkezésre áll. Mindennek az alapja az A vitamint tartalmazó napi bőrápolás alkalmazása. Az A vitamin (Retinol) az egyik legtöbbet tanulmányozott hatóanyag, ami igazoltan képes megújítani az öregedő bőrt. Klinikánkon a ZO Medical termékcsaládot használjuk.



Szépészeti beavatkozások előtt egy 15 perces ingyenes konzultációval várom pácienseimet, amikor megbeszéljük, hogy mi zavarja Önt leginkább, milyen eredményt szeretne, mit látok én és milyen eredményeket érhetünk el reálisan.

Vérvizsgálatok

Klinikánkon különféle vérvizsgálatok elvégzésre van lehetőség. Rutin laboratóriumi tesztektől kezdve, szexuális betegségek diagnózisán át a rákszűrésekig számtalan vérvizsgálat érhető el.

Gyantázás, manicure & pedicure

Feleségem, Brigi, aki kozmetikus a Chiswick High Road-on a Cocoon Hair&Beauty Salonban gyantázást, manicure-t és pedicure-t végez.
Bejelentkezés és további információ a Waxminx.co.uk weboldalon erhető el.
 

Elérhetőség:

Klinikánk (Hogarth Club) nyugat-Londonban, Chiswick-ben található. Autóval megközelíthetősége kiváló, külön parkoló áll a pácienseink rendelkezésére. A legközelebbi metrómegálló a District line-on lévő Stamford Brook Station, ahonnan klinikánk kb. 5 perc séta.



Nagyobb térképre váltás

Szolgáltatásaink és áraink:

  • bőrgyógyászati vizsgálat (45 perc): ez magában foglalja a teljes testfelszín átvizsgálását és az anyajegyek ellenőrzését, szükség esetén receptek felírását. Ára: £180
  • professzionális anyajegyvizsgálat bőrtérkép készítésével és összehasonlító elemzéssel (45 perc): minden egyes anyajegyről speciális, dermatoszkópos felvételt készítünk, amit kiértékelő központunkban még egy szakorvos kolléga végignéz és 10 napon belül írásos leletet küldünk. Ára: £220
  • rendelésen kívüli ismételt receptfelírás: £20
  • anyajegy eltávolítás (szikével): £420. Minden további anyajegy: £100. Szövettani vizsgálat £100/anyajegy.
  • szépészeti és kozmetikai szolgáltatásaink árairól a MediSpa recepcióján kaphat bővebb felvilágosítást.
 

Bejelentkezés

Bejeletkezéshez (angolul) hívja a 0208 129 3066 számot.
Aki csak magyarul beszél, annak az elérhetőségem:
Email: info@melanomamobil.co.uk

Időpontok lemondása, módosítása:

Lefoglalt időpont 24 órán belül már nem módosítható. Ha az időpont ilyenkor kerül lemondásra vagy módosításra, akkor már nekünk is fix költségink keletkeznek, amelynek egy részét, £25-ot kiszámlázunk. 24 órán kívül az időpontok szabadon törölhetők és módosíthatók. Megértését köszönöm.
 
Amire büszke vagyok azok az elégedett pácienseim visszajelzései,
amiből néhányat megosztok itt:
Bárdos Enikő
2012 január.
Előző levelemben - rémületem miatt - elmulasztottam megköszönni kiváló munkájukat. Mind a vizsgálat, mind a műtét során biztonságban éreztem magam. Bízom Önökben és másoknak is csak az Önök módszerét ajánlom. Szép napot! 
Éles Ildikó
2012 január.
Kedves Doktor úr!
Fantasztikus es megdöbbentő a javulás!! Nagyon köszönjük a segítséget!!! Nem ismerek ra a saját gyermekemre, annyira rég csúnyácska volt az arca, hogy most csodaljuk es ismerkedünk vele! Köszönöm mégegyszer! Szép napot kívánok! 
Csicsmann László
2012 január.
Őszintén nagyon hálás vagyok a csapatnak, az orvosoknak és a személyzetnek, hogy sok odafigyelést kaptam, illetve hogy megtalálták a „tűt a szénakazalban”, hiszen egy 0,46 mm-es melanomát felismerni, végső soron az egy óriási teljesítmény úgy, hogy naponta gondolom, akár több száz anyajegyet is átvizsgálnak. Ehhez szakértelem és precizitás kell, és azt gondolom sajnos, hogy az NHS-ben valószínűleg kevesebb esély van egy ilyen felfedezésre.
További elérhetőségek:
Angol honlapunk: drbela.clinic
Magyar honlapunk: www.melanomamobil.hu